vagányok,tehát tinik

minden ami minket fiatalokat érdekel.

A ZENE TÖRTÉNETE

A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata.

A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” (csendek) időbeli váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt.

Az olyan hangkombinációkat, amelyek ugyan tudatosan jönnek létre, de konkrét üzenetük van (vagyis valamilyen cselekvésre ösztönöznek), általában nem nevezzük zenének. Kizárólagos céljuk a figyelem felkeltése. (Autóduda, dallamkürtök, szirénák, telefon, ébresztőóra, tömegközlekedés felhívó hangjelzései, rádióadók szignáljai, áruhoz kapcsolt dallamok, templomi harang, egykoron a vadászok vagy a katonák kürtjelei stb.)

Kizárólag a megfigyelő nézőpontján múlik, hogy mit tekint zajnak vagy zenének. A két fogalom nem zárja ki egymást: bizonyos körülmények között a zene is lehet zaj (például rockzenei koncert átszűrődő hangjai, mikor aludni szeretnénk), máskor a hétköznapi értelemben vett zajt is zeneként értelmezhetjük (vonat ritmikusan zakatoló hangjai, patadobogás). Mindkét csoportba tartozhatnak a természet hangjai, de bizonyosan az emberi beszéd is.

A zenének többféle alkalmazási területe van, ahol nem veszít jellemzőiből, hanem más hasonló célú kifejezési formához társul (mozgásművészetek, színház, film, képzőművészet, irodalom), vagy pedig egy más terület veszi segítségül igénybe úgy, hogy valamelyik jellemzőjét kiemeli (sport, zeneterápia vagy disco, politika), de nem szünteti meg. szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.




PROGRAMOK

GREEN DAY SZIGET 2010 2010-01-16 01:04:44 irmes
Foo Fighters Sziget 2010 2010-01-16 00:23:35 foofighters01
RISE AGAINST A SZIGETRE!!! 2010-01-15 21:11:28 elllike
SUM 41-T A SZIGETREE!!!! 2010-01-15 21:11:10 elllike
Manu Chao 2010-01-15 21:10:48 elllike
Zeneajánló 2010-01-15 20:32:17 daswalker
The Wombats-ot a szigetre 2010-01-14 23:05:38 s4lgary
NOFX-T A SZIGETRE!!!! 2010-01-14 22:14:48 zsirfeka001
AUGUST BURNS RED-T a szigetre! 2010-01-14 18:47:36 bori12
PARTYK
  • Diva & Ladies Night - DJ Flower

    Helyszín: EAST SIDE -
    időpont: 2010. január 16.

  • Jégdisco

    Helyszín: Városi Sportcsarnok
    időpont: 2010. január 16.

  • Pótszilveszter és Koktél party

    Helyszín: Akropolis
    időpont: 2010. január 16.

  • Forró Csoki & Trendy Márkák Party

    Helyszín: Hill Café & Club
    időpont: 2010. január 16.

  • Pótszilveszter - Lauer Edit

    Helyszín: Lion Disco
    időpont: 2010. január 16.

  • DJ Junior

    Helyszín: Hypnose
    időpont: 2010. január 22.

  • ShakerStore party

    Helyszín: Hill Café & Club
    időpont: 2010. január 22.

  • Las Vegas Party

    Helyszín: Kettes Klub
    időpont: 2010. január 22.

  • pot Szilveszter

    Helyszín: EAST SIDE -
    időpont: 2010. január 23.

  • Jégdisco

    Helyszín: Városi Sportcsarnok
    időpont: 2010. január 23.

  • Detox Party

    Helyszín: Akropolis
    időpont: 2010. január 23.

  • pótSzilveszter - Julian

    Helyszín: EAST SIDE -
    időpont: 2010. január 23.

  • Póthillveszter

    Helyszín: Hill Café & Club
    időpont: 2010. január 23.

  • Szonda Party

    Helyszín: Hill Café & Club
    időpont: 2010. január 29.

  • Jégdisco

    Helyszín: Városi Sportcsarnok
    időpont: 2010. január 30.

  • Hamvai P.G.

    Helyszín: Akropolis
    időpont: 2010. január 30.

  • Félévzáró Party

    Helyszín: Lion Disco
    időpont: 2010. január 30.

  • Hamvai P.G.

    Helyszín: EAST SIDE -
    időpont: 2010. január 30.

  • ShakerStore party

    Helyszín: Hill Café & Club
    időpont: 2010. január 30.

  • The Best Of - Resident Night

    Helyszín: EAST SIDE -
    időpont: 2010. február 06.

  • Housematic Farsang

    Helyszín: Camelotba klub
    időpont: 2010. február 12.

  • Valentin Night - Bárány Attila,

    Helyszín: EAST SIDE -
    időpont: 2010. február 13.

  • Housematic Show

    Helyszín: EAST SIDE -
    időpont: 2010. február 20.

  • Karnevál Farsangi

    Helyszín: EAST SIDE -
    időpont: 2010. február 27.

  • FOTÓARCHÍVUM

  • 2009. december 31. Akro: Detox Szilveszteri Party
  • 2009. december 31. Hypnose: Szilveszteri Party
  • 2009. december 31. East Side: Szilveszter
  • 2009. december 29. Akro: Peaches n Cream
  • 2009. december 29. East Side: Hamvai P.G.
  • 2009. december 26. Colombus: szombat
  • 2009. december 26. Jég disco
  • 2009. december 26. Akro: Karácsony 2in1 Party
  • 2009. december 26. Hypnose: Pussy Bad Girls
  • 2009. december 26. East Side: Karácsonyi Megabuli
  • 2009. december 25. Hill: Woodoo-Devergo
  • 2009. december 24. Hill: Angyalok Éjszakája
  • 2009. december 23. Hypnose: Antonyo
  • 2009. december 22. PartyHeaven: Christmas Party
  • 2009. december 19. Jég disco
  • 2009. december 19. Colombus: szombat
  • 2009. december 19. Hill: Party Shaker
  • 2009. december 19. Akro: Club Night
  • 2009. december 19. East Side: Resident Night
  • 2009. december 18. Hypnose: péntek
  • 2009. december 18. PartyHeaven Szalagavató után
  • 2009. december 17. East Side: Bárány Attila
  • 2009. december 12. Jég disco
  • 2009. december 12. Akro: Retro Party
  • 2009. december 12. East Side: Angel's Night
  • 2009. december 12. Hill: SP
  • 2009. december 11. Hypnose: péntek
  • 2009. december 11. Colombus: péntek
  • 2009. december 11. Hill: Latin Lovers Party
  •  

     

     

    főoldal / slágerlisták / R’n’B kislemez lista

    R’n’B kislemez lista

    R’n’B kislemez lista

    01. hét

    A legfrissebb R'n'B kislemez eladási lista.

    archívum

     

     

     

     

     



    Weblap látogatottság számláló:

    Mai: 2
    Tegnapi: 9
    Heti: 95
    Havi: 770
    Össz.: 235 110

    Látogatottság növelés
    Oldal: Zene
    vagányok,tehát tinik - © 2008 - 2024 - teenager.hupont.hu

    Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

    ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

    X

    A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »