vagányok,tehát tinik

minden ami minket fiatalokat érdekel.

 

Óriási űrhajó Moszkva felett

2009. december 18., péntek 15:45

Hihetetlen videofelvételek járják a világot - a napokban egy hatalmas UFO-t filmeztek le, ami órákig lebegett a Kreml fölött.

Oroszország évtizedek óta próbálja leelőzni Amerikát az űrkutatásban - eddig mindhiába. Azonban úgy tűnik, hogy először a bajkonuri tudósoknak sikerült kapcsolatot teremteniük a földönkívüliekkel. Legalábbis Moszkvát látogatta meg egy óriási űrhajó a napokban. A hatalmas objektum órákig lebegett a Kreml fölött, százakat vonzva ezzel a Vörös térre, pedig az éjszaka nem a legkellemesebb hely az időtöltésre. A szemtanúk szerint a különleges jármű nem csinált semmit, csak apróbb mozdulatokat tett. Sokak úgy írták le a jelenséget, mint Darth Vader Birodalmi Cirkálóját a Star Warsban. A légi jármű olyan hirtelen el is tűnt, ahogy jött, de azóta már milliók látták a róla készült felvételeket.



A tudósok először természetesen átverésre gyanakodtak, de a különböző szögekből felvett videókon látszik, hogy eredeti volt az égi csoda. A ballon, illetve más légtéri kísérletek is teljességgel kizárhatóak, mert a hatóságok nem adtak ki ilyenre engedélyt, és egy több kilométer kerületű objektumot azért nehéz lett volna titkolni a fellövés pillanatában. Az orosz parlament, vagy a rendőrség még nem adott ki hivatalos közleményt a történtekről.

 

Halálba hajszolja magát a díva

2010. január 15., péntek 17:00

Lady GaGa életében először kénytelen volt lemondani egy koncertet, miután a teste a végső kimerültség határán nem bírta tovább, és összeesett az öltözőjében.

Profizmusa miatt még azok is elismerik Lady GaGát, akiket idegesít a zenéje, vagy a külseje, így érthető, hogy a rajongók mindig elégedettek vele. Tegnap este azonban pár ezer fiatal csalódottan hagyta el az egyik indianai csarnokot, pedig GaGa showra mentek. Az énekesnő ugyanis nem lépett színpadra, mert egy órával a kezdés előtt összeesett az öltözőjében. A huszonhárom éves dívához azonnal orvosokat hívtak, akik felmosták a Lady-t, majd nagy nehezen meggyőzték róla, hogy ma nem fog koncertezni. GaGa ugyan könyörgött nekik, hogy engedjék szeretett közönsége elé, de veszélyesen ki volt merülve és száradva, így pedig komoly baleset is történhetett volna vele.



A Lady később a Twitteren kért elnézést mindenkitől, miután órák hosszat zokogott a szállodában, amiért megbántotta fanjait. Az elmaradt koncertet a hónap végén fogja pótolni, és megígérte, hogy ezentúl jobban figyel magára, és nem történik ilyesmi. Bár a több pihenés lehetetlennek tűnik, mivel még egy jó darabig turnén lesz a világ körül, és még újabb időpontokat is tervez a Haus of GaGa.


 

 

Elhagyta családját Pachmann Péter

2010. január 16., szombat 18:45

Elköltözött családjától Pachmann Péter. A TV2 híradósa 7 éve házas, a Blikk információi szerint azonban már korábban megromlott a kapcsolata feleségével, a fotósként ismert Ambrus Marcsival.

A TV2  műsorvezetője a karácsonyt még otthon töltötte, hogy kisfiának, a négy és fél éves Balázsnak szépen teljenek az ünnepek, s utána költözött el otthonról - tudta meg a Blikk.
Pachmann Péter a napilapnak elmondta, szeptember óta a TV2 riporterével, Hajdú Petrával találkozgat. A tévés jelenleg albérletben él,  de kisfiával változatlanul sok időt tölt.

Részletek a hamarosan megjelenő Bestben!

Elhagyta családját Pachmann Péter

 




 

 

Ördög Nórát mindenki megnézné ruha nélkül

2010. január 15., péntek 04:30

A StoryOnline mini közvélemény kutatásából kiderült, hogy a sztárok jelentős része szívesen megnézné Ördög Nóra erotikus képeit a Playboyban, örülnének, ha a műsorvezető beadná a derekát.

Mint, ahogyan arról már beszámoltunk, régóta pályázik a Playboy Ördög Nórára, de eddig nem sikerült meggyőzni az RTL Klub műsorvezetőjét arról, hogy levetkőzzön. Pedig ha megtenné, nem kevés pénz ütné a markát, talán magasabb gázsira számíthatna, mint Liptai Claudia. A StoryOnline néhány ismert pasit kérdezett arról, vajon ők megnéznék-e Nóra erotikus képeit a nyuszis magazinban, ha a műsorvezető mégis beadná a derekát.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv
Müller Attila biztosan megvenné a magazint, ha Nóra lenne benne. Ezt tette akkor is, amikor Liptai Claudia pózolt a címlapon. Ugyanakkor úgy véli, Nórának jól el ez a sejtelmes irányzat amit képvisel, lehet, hogy jobb, ha erről az útról nem tér le.

"Ördög Nóra egy értelmes nő, nem kell vetkőznie. Szerintem nem kell, hogy a férfiak a meztelen testét bámulják. Így sokkal érdekesebb. Ráadásul ennyi pénzért nem érdemes levetkőzni" - mondta Pákó a StoryOnline-nak.

Fotó: Elle
Fotó: Elle
Kozsó is biztos abban, hogy Nóra soha nem vetkőzik le a Playboynak. Ugyanakkor úgy véli, a fotók biztosan különlegesek lennének, főként ha Nánási Pál, a műsorvezető párja készítené azokat, hiszen akkor szerelemben születnének. Ez mindenképpen tükröződne rajtuk.

Jáksó László mindenképpen megnézné a Reggeli műsorvezetőjének erotikus képeit. Azt mondja, ő mindenkire kíváncsi, de talán Nórára még jobban is, mint másokra. Hozzátette: ha a csinos tévés nem vetkőzik, ő térdel le majd elé, hogy kérlelje.

Fotó: Playboy
Fotó: Playboy
Gianni szerint mindenki kíváncsi egy szép nőre, így Nórára is. Úgy véli, a műsorvezető nem fog vetkőzni.
 
Benkő Dániel szerint Ördög Nóra angyali szépség, mégsem nézné meg őt egy magazinban, mert szerinte az kukkolásnak számít, Dániel pedig inkább a hús-vér nőre kíváncsi.

 

 

Egymillió dollárnyi értéket loptak el a sztárénekestől

2010.01.16. Egymillió dollár értékben loptak el dolgokat Usher kocsijából. Az énekes bevásárolni ugrott be egy üzletházba, amikor a tettes kirámolta a bundákat, elektronikai tárgyakat, ékszereket, amiket az autóban talált.

A szakemberek mindig arra figyelmeztetik az autósokat, hogy ne hagyjanak nagy értékű dolgokat az autóban, és ne legyen feltűnő helyen az értéktárgy. Az amerikai énekes, Usher ezt nem tartotta észben, amikor terepjárójával egy áruház előtt parkolt le, ő pedig bement vásárolni. A szemtanúk szerint ezt követően egy férfi törte fel a kocsiját, és szinte hihetetlen, de egymillió dollár értékben vitt el holmikat a járműből. Usher 50 ezer dollárnyi bundát, összesen 20 ezer dolláros elektronikai cikkeket és méregdrága ékszereket tartott a kocsiban, amit a tolvaj gondosan ki is rámolt. Mivel Usher éppen válófélben van, és felesége egy vagyont követel tőle, a sztár a rossz nyelvek szerint éppen egy zálogházba tartott, hogy a holmikért pénzt kapjon. Ezt nem erősítették meg, és az sem derült ki egyelőre, hogy a biztosító megtéríti-e a kárt.Szily Nóra anyukája bombázó, a részleteket elolvashatod itt. Visszavonul a Pókember, kattints ide!(Forrás: BulvárSport)

 

Kiderült! Angelina Jolie eredetileg…

2010.01.16. Angelina Jolie legtöbbször sötét hajzuhataggal hódít. A színésznő azonban elárulta, hogy az eredeti hajszíne szőke.

Bár már láttuk Angelina Jolie-t szőkén, első pillanatra senkinek sem világos hajjal keretezve ugrik be a színésznő arca. Pedig ez a sztár eredeti hajszíne. "Tulajdonképpen sötét szőke hajam van" - mondta Angelina egy interjúban. "Még csak 4 vagy 5 éves voltam, amikor az anyukám először befestette a hajamat sötét barnára. És azóta is így van" - tette hozzá a színésznő. Nos, abba ne menjünk bele, hogy milyen anya festi be óvodás korú gyereke haját, de Jolie-anyuka nem döntött rosszul. Ha Angelina szőke lenne, valószínűleg nem lenne annyi rajongója, mint most...
A karriert választották a szerelem helyett - Szakított az álompár, kattints ide a részletekért! 2010 a sztáresküvők éve lesz, kattints ide!

 

 

Egymásba szeretett a két Megasztár - Szerelem lett a barátságból

2010.01.16. Színt vallottak a tehetségek! Bombaként robbant a hír, hogy Megasztár 4 Top 15 csapatában feltűnt Nagy Laci Gitano, és az egykori Megasztár-énekes Széles Iza egymásba szerettek.

 Hollywoodi álommesének is tűnhet a két Megasztár szerelme, akik a napokban vallottak színt: együtt járnak. "Nagyon régóta ismerem az Izát, most a szerelem első vagy második lépcsőfokán tartunk. Amikor itthon volt, akkor elhívtam, hogy csináljunk egy duettet, amiből egy nagyon jó szám is elkészült" - meséli Gitano, aki fülig szerelmes a gyönyörű megalányba. "Semmi tervünk nem volt egymással amikor megismerkedtünk, mert abszolút szakmai dolgok miatt kezdtünk el találkozni. Minden véletlenszerűen alakult ki: a sok közös munka és a rengeteg hasonló tulajdonságunk hozott össze minket. Hasonlóképp hülyéskedünk, és ezt bírjuk egymásban!" - árulta el Széles Iza, aki az újdonsült párja szerint sokkal forróvérűbb, mint a többi lány. Gitano elmondta, hogy Ő azt kedveli, hogy ha egy lányban van élet és lehet vele bolondozni. "Imádom Izában, hogy veszi a lapot, Ő is visszaadja, és akkor ez egy ilyen örök kötözködés, amit nagyon szeretek". A karriert választották a szerelem helyett - Szakított az álompár, kattints ide a részletekért! 2010 a sztáresküvők éve lesz, kattints ide! Forrás: Tabu TV.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 62
Heti: 89
Havi: 764
Össz.: 235 104

Látogatottság növelés
Oldal: Sztárok
vagányok,tehát tinik - © 2008 - 2024 - teenager.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »